Ennyi volt – mondja a fiam, amikor vége van a mesének, amit olvasok neki. Most én is ezt mondom, négy héttel az ovi kezdése után. Bárcsak ez is mese lenne, de annak is rossz. Ez a valóság, és nem épp szívderítő. Négy hét alatt elég sokat láttam, tapasztaltam ott, és köszönjük szépen, elég is volt.
Amikor még csak álmodoztam a gyerekről, mindig úgy képzeltem, minden reggel az arcomon mosollyal fogok felkelni, mert tudom, hogy ő itt van nekem. Konkrét terveim lesznek majd arról, mit játszunk együtt aznap. Örömmel szaladgálok vele az udvaron, izgatottan főzöm a kedvenceit, és lesem a pofiján elterülő fültől fülig mosolyt. Minden nap megyünk játszótérre és mindegy, mennyivel ügyetlenebb lesz a többinél, én le sem veszem majd büszke tekintetem róla.
Mindannyiunk életében vannak nehézségek akár párban élünk, akár egyedül. És bár egy gyermek születése a legnagyobb csoda, amit ember megélhet, kár lenne tagadni mennyire kibillenti az addig megszokott egyensúlyt. Nem beszélünk ugyan róla, de mind tudjuk, akik szülők vagyunk, hogy teljesen más dolgok élveznek prioritást, mint annak előtte, és ennek bizony áldozatául eshet a kapcsolat is. Egyáltalán nem egyszerű az anya-feleség-háziasszony háromszögben lavírozni kialvatlanul, tele kétségekkel, olykor segítség nélkül. És bár az apukák nem szültek, így ők legalább a hormonok felbolydulásától mentesülnek, az ő helyzetük sem könnyebb. Az ő vállukat másfajta felelősség nyomja.
Ezt jártuk körbe szakértőnk, Pappné Szabó Anita párkapcsolati coach, házassági tanácsadó segítségével.
Tinilányként, és még a húszas éveim elején is vékony voltam, aztán egy pajzsmirigy betegség következtében egyszer csak hízni kezdtem. Persze egy kisebbfajta sokként ért az egész, azt sem tudtam, milyen ruhákra váltsak, mi állna jól, mi az, ami előnytelen, és még sorolhatnám. Nem kertelek, hiszen az nem szokás a Retus nélkül oldalán, az egész önképem megváltozott, és az önbecsülésem odalett. Próbálom azóta is megtalálni önmagam ebben a megváltozott testben, és nem csak esztétikai okokból, hanem azért is, mert a súlytöbblet derékfájást és egyéb nehézségeket is előhozott. Természetesen a sportra is gondoltam, bár a lehetőségeim kissé korlátozottak, hiszen egy közel 3 éves nagyon eleven gyerkőc mellett kevés időm van erre. Azért hetente néhányszor 20-30 percre sikerül eljutnom az ellipszis trénerre, de úgy tűnik ez már kevés ehhez a 10-15 kg többletsúlyhoz.
Ezért is gondoltam valami jó kis fogyókúrára. Van már bevált diétám, egyszer majd arról is írok, az hosszabb időtartamú, és könnyebb is számomra, de most túl sok a családi ünnep az elkövetkező hónapokban, a bekuckózós évszakoknak pedig nem merek nekimenni ezzel a túlsúllyal. Így aztán, amikor a férjem szólt, hogy ő bizony belekezd a dán diétába, úgy döntöttem vele tartok. Egyrészt mert ő már többször lefogyott ezzel a módszerrel, másrészt pedig mert tudtam, ez csak 13 napot vesz el az életemből. Annyit pedig akár még féllábon is kibírok. (Ez elhamarkodott kijelentés volt részemről.)
Vannak kétségeim ezt a diétát illetően, meg azzal kapcsolatban is, bírni fogom-e egy majdnem 3 éves energiabomba mellett, aki nem enged 5 percre sem leülni, de azért nekiugrok.
Ha érdekel titeket, miként boldogultam vele, tartsatok velem, és mindjárt elmesélem.
(Naponta frissítem ezt a bejegyzést, hogy tényleg hiteles legyen, de csak az első hét nap után teszem közzé.)
Viki a bécsi, Aliz pedig a Budapest környéki tapasztalatairól fog írni nektek.
© Retus nélkül, AllRightsReserved.
Designed by ScreenWritersArena
