Egyszerre várjuk és rettegünk tőle, hiszen fontos mérföldkő gyermek és szülő életében is az óvodai beszoktatás. Anyaként tele vagyok szorongással, vajon hogy viseli majd a fiam az elválást, a sok új szabályt, az új környezetet? Kedves lesz hozzá az óvó néni, megérti majd azt a mérhetetlen mozgásigényét, ami miatt sokszor nem tud megülni a fenekén? Szeretni fogják a többiek? Sokat sír majd az elején? És én hogyan tudok elég kemény maradni, hogy ne lássa, mennyire megvisel az egész?
Sokáig lehetne még folytatni a sort, mennyi szorongással jár ez egy anya számára, de most nem teszem, hiszen – bár felnőttként engem is megvisel – sokkal hangsúlyosabb az, amit egy gyermek él át, amikor kilép az otthona megszokott, biztonságot árasztó falai közül és egy egészen más közegben kezd el szocializálódni.
Éppen ezért arra gondoltam, meghívom egy virtuális kávéra az egyik kedves pszichológus ismerősömet, Dobosné Bús Ágnest, adjon pár tanácsot, hogyan tudnám mindkettőnk számára megkönnyíteni ezt az időszakot?
Mi az az első és legfontosabb dolog, amit tanácsolnál egy anyának, aki most kezdi a beszoktatást?
Ez egy új szakasz, egy új fordulópont a család életében, főleg, ha eddig nem járt bölcsődébe a gyermek. Nem csak a gyermek szokik hozzá az intézményhez, hanem a szülőnek is alkalmazkodnia kell az új helyzethez, ami természetesen érzelmileg is hatással van a családtagokra. A gyermek önállósodni kezd, elkezd leválni az anyáról, ami a személyiségfejlődésében egy szükséges és egy hasznos lépés, viszont érzelmileg megterhelő lehet, mindkét fél számára.
Ha egy fontos tanácsot kellene kiemelnem, akkor az az lenne, hogy az édesanya is gondolja át, hogy hogyan zárja le az eddigi időszakot és ő is készüljön fel arra, hogy mi következik ezután. Gondolja végig, hogy milyen szép emlékek gyűltek eddig össze, ezeket majd elő lehet hívni az emlékezetéből, és gondolja végig, hogyan tudja az eddigi meghitt, közös pillanatokat belecsempészni az életükbe. Természetesen vonja be párját is ebbe az emlékezésbe, újratervezésbe. Ossza meg vele, hogy milyen félelmei vannak a jövővel kapcsolatban, mi az, ami fontos marad, vagy hétvégenként mindenképp be szeretné iktatni a családi életbe. Itt egy közös tevékenységre gondolok, ami összekovácsolja a családot, ami akár már ki is alakult, mint egy családi rítus, vagy az esti lefekvés rutinja.
A befelé fordulás során fontos a szülőnek magában is feltárni az intézménnyel, helyzettel való félelmek gyökerét. Ugyanis, ha rossz élménye volt a szülőnek az óvodával kapcsolatban, akkor előjöhet ez az emlék és féltheti a gyermekét attól, hogy vele is megtörténik az az esemény. Tehát szükséges azt is tisztázni, hogy “kié a probléma”, ki, mitől is fél igazán.
És csendben megjegyezném, hogy a beszoktatás során előjövő nehézségek nem azt jelentik, hogy az édesanya eddig valamit is rosszul csinált, vagy elrontott vagy nem jó anya!!! Sokan küzdenek ezzel az érzéssel, pedig minden gyermeknek a saját gondoskodó, szerető édesanyja a legjobb :)
Hogyan érdemes otthon felkészíteni a gyermeket arra, ami rá vár? Hogyan tehetném számára gördülékenyebbé ezt az időszakot? Léteznek erre praktikák, játékok?
A gyermekekhez legtöbbször mesén és közös játékon keresztül lehet a legjobban kapcsolódni. Érdemes meséket olvasni ezzel kapcsolatban, nagyon jó könyvek kaphatóak a témában. A közös játék során érdemes plüssökkel, babákkal eljátszani, hogy milyen lehet egy óvodai nap, a gyermek fantáziáját is bevonva, hogy ő is jelenítse meg, hogy mit szeretne játszani az óvodában. Képzeletünkbe varázslatos hely lehet az ovi, egy meseország, ahová játszani mennek a gyerekek, barátságok alakulhatnak ki, néhány szabályt be kell tartani, hogy mindenki jól érezze magát. A tündér óvó nénik pedig segítenek, ha szükség van rájuk. Tehát érdemes mesét alkotni a gyermeknek, eljátszani egy kicsit a gondolattal, hogy mit lehet ott tevékenykedni egész nap.
Jó, ha tudjuk előre, hogy hogyan zajlik a beszoktatás, hiszen akkor meg tudjuk vele beszélni, hogy mikor leszünk bent mi is, hogy odajöhet hozzánk, ha szüksége van egy ölelésre, puszira. Ezt megbeszélhetjük vele előre, hogy mi is megyünk eleinte vele az óvodába, vagy kint leszünk addig, amíg ő játszik a csoportban a gyermekekkel.
Jó, ha bennünk is kialakul a bizalom az óvónőkkel kapcsolatban! Fontos, hogy rájuk tudjuk bízni a csemeténket, ha ez megvan, akkor őszintén biztathatjuk a gyermeket is arra, hogy bátran menjek oda az óvónőhöz, ha valami bántja vagy szükségét érzi a támogatásnak, babusgatásnak.
Amikor megkezdődik az óvoda, akkor is érdemes a játékokat, meséket ilyen irányba is terelni, vagy figyelni, hogyan játssza ki otthon magából a gyermek a napi történéseket. Ha szükségét érezzük, akkor nyugodtan jelezzük az óvónőknek, hogy valamiért nem tud túllépni egy eseményen a gyermek, vagy mélyebb nyomot hagyott benne valami.
Esetleg tudsz ajánlani olyan könyveket, amikkel felkészíthetjük az óvodára, vagy az anyától való leválásra?
Jó szívvel ajánlom a Scolar kiadó könyveit, van ehhez a helyzethez illő is, aminek a címe Óvodás lettem.
Vasadi Adrienn: Leszel a barátom, ovis mesék
A láthatatlan fonal című mesét gyakran ajánljuk elválás, gyász, veszteség esetén is. Érdemes elolvasni és átalakítani a jelen helyzetre, de Farkas Nóra: Összeköt a szeretet című könyve is egy láthatatlan madzagról szól.
És javaslom, hogy nyugodtan kutakodjanak a szülők Boldizsár Ildikó és Kádár Annamária oldalai és írásai között, hogy saját mesét tudjanak alkotni a gyermeknek.
Segíthet a beszokásban az, ha előtte sokat visszük gyermekek közé vagy az teljesen más? Mi például összejárunk több családdal, közösen sütögetünk hétvégén, ilyenkor összejön 8-10 gyermek is, 1 évestől 8 évesig, együtt szaladgálnak, játszanak. Ez esetleg megkönnyítheti a barátkozást az óvodában?
Mindenképpen hasznos, ha a gyermek előtte bölcsődébe járt vagy sokat volt gyermekek között, esetleg rendszeresen vettek részt babás programokon az édesanyával. Ha már van tapasztalata idegen közegben és látta, illetve kipróbálta, hogyan lehet jól kapcsolódni másokhoz, az mintaként szolgálhat.
Mindemellett azért ebben a korban fontos az óvónő személyisége, gyermekkel való törődése, mert a gyermeknek még egy olyan felnőttre van szüksége, aki támasza és vigasza lehet az óvodában, amikor az anyukája nincs jelen. Hiszen a családi összejöveteleken ott volt legalább az egyik szülő vagy nagyszülő, ebben az óvodai helyzetben pedig a leválással, az eddigi biztos támasztól való eltávolodással is meg kell küzdeni.
Mit tegyünk, ha alapvetően félénk a gyermekünk? Ha fél az idegenektől, nehezebben barátkozik, hogyan segíthetünk neki?
Érdemes felhívni erre az óvodapedagógusok figyelmét is, lehet, hogy tapasztalatból rögtön tudnak alkalmazni valamilyen jó technikát, játékot, csalogató eszközt.
Ilyen gyermeknél is a mese és a játék lehet a leghasznosabb. Amúgy szorongó gyermekeknél jól jöhet, ha az ő szintjének megfelelően rá bízunk pár feladatot, így érzi, hogy már ő is képes valamire, egyedül is meg tud oldani feladatokat, gyakorolja az önállósodást és ez erősíti az önbizalmát. Ezt érdemes folyamatosan alkalmazni és mindig olyan feladatot adni, amit már el tud végezni, így nem éri csalódás, de ne legyen annyira egyszerű sem, amit korához képest jóval fiatalabbak is meg tudnak oldani.
Jó, ha adunk teret annak, hogy ő választhatja ki a ruháját, mi keretet adunk ennek azzal, hogy megmutatjuk, mely ruhák közül választhat, így évszaknak megfelelően öltözik, mégis megtapasztalhatja, hogy képes dönteni valamiben. Házimunkák közül, amibe be tud segíteni, abba bevonhatjuk, például rendet tehet a szobájában, elpakolhatja a játékait, segíthet bepakolni a mosógépbe a ruhát, segíthet a terítésben. Természetesen legyünk ott mellette és segítsük, ha szükséges, vagy ha komolyabb tevékenységekbe is be akar kapcsolódni, akkor jó, ha megengedjük neki, csak számítsunk rá, hogy lassabban fogunk haladni.
A fokozatosság fontos a beszoktatásban, mégis azt hallottam, van néhány olyan ovi, ahol jobban szeretik, ha nincs szülői beszoktatás, mert úgy könnyebb a gyermekekkel, te mit gondolsz erről?
Én a fokozatosság híve vagyok, de tudom, hogy sok minden függ a gyermektől és sajnos a mostani járványhelyzet is nagymértékben elővigyázatosságra sarkall minket.
Szerintem a gyermekhez mérten kell fokozatosan beszoktatni a csemeténket, ha máshogy nem engedik, akkor legyünk a közelben az elején, ha lehetséges legalább az udvaron tudjunk mellette lenni. Mindenképp az a fontos, hogy a gyermek igényeihez mérten haladjon a beszoktatás, hiszen ha jó kapcsolat alakul ki és jó élménye lesz, akkor lehetünk mi is nyugodtak. Az óvodának is érdeke, hogy egy jókedvű gyermek legyen a csoportba, ne frusztrált, ideges, és egy hét után nem akar a közelébe sem menni. Természetesen a beszoktatás nélküli gyakorlat is azért alakult ki, mert van olyan gyermek, akinek nem jelent gondot hosszú távon ez sem, én azért javaslom az egyénre szabott, fokozatos beszoktatást.
Minden anya retteg attól, hogy reggelente sírva hagyja ott a gyermeket az óvodában, hogyan érdemes kezelni, ha ez az időszak elhúzódik? És mit tegyünk, ha az első néhány nap után kijelenti a gyermekünk, hogy ő bizony többet nem szeretne oviba menni? Illetve mennyi ideig normális ez, és mikor kell, hogy megszólaljon a vészcsengő bennünk, hogy már nagy a baj?
Mivel minden gyermek más, így lehet két hét, két nap vagy akar egy hónap is a beszoktatás. Ilyenkor fontos, hogy kommunikáljunk, érdeklődjünk a gondozóknál, hogy ez reggelente csak nekünk szól – ami talán rólunk szól, és azt tükrözi vissza a gyermek – vagy egész nap ilyen. Ha óvodában vannak gondok, azt közösen kell orvosolni a felnőtteknek, remélhetőleg partner lesz benne mind a pedagógus, mind a szülő. Ahogy a pedagógus beszél a gyermekünkről, arról, hogyan látja őt, hogyan segítik őt, abból megtudhatjuk, hogy csoportváltáson gondolkodjunk, vagy magunkban rendezzük a dolgokat, vagy olyan probléma jött elő, ami eddig – mivel otthon volt a gyermek – még nem kerülhetett elő. A csoportban, szociális közegben kijöhetnek azok az egyéni sajátosságok, amiket eddig nem vettünk észre, vagy a család alkalmazkodott hozzá, de a társas közegben problémát jelentenek például beilleszkedés, alkalmazkodás, csoportnorma követése során. Ha a pedagógus ilyen jellegű problémát jelez, akkor érdemes felkeresni egy szakembert. Természetesen ezt inkább egy félév távlatából lehet látni, nem egy hónap alatt. Ha egy hónap alatt jön ki ilyen jellegű probléma, akkor végig kell gondolni, hogy mi addig mit tapasztaltunk ezzel kapcsolatban, már csak azért is, mert a gyermek érdeke, hogy segítsük őt a beilleszkedésbe, felzárkózásba, ha kell megfelelő fejlesztésekkel.
Nekünk volt egy szerencsétlen tapasztalatunk egy családi napközivel, aminek azóta is érezzük a hatását, pedig már több mint fél év eltelt azóta, hogyan lehet az ilyen gátlásokat oldani a gyerekben?
Nagyobb odafigyelés, mese és játék. Amint már mondtam, a játék nagyon fontos ebben az életkorban, ha előjön egy probléma a gyermek játéka során, akkor eljátszhatunk egy jó kimenetelű megoldást, egy megküzdési stratégiát, alternatívát, hogyan lehetne megoldani az adott szituációt.
Az átmeneti tárgynak itt is fontos szerepe lehet. Ez lehet egy plüss vagy egy rongyi, esetleg egy kispárna, cumi, igazából bármi, ami emlékeztet az anyára. Ezt lehet egy kicsit varázslatossá tenni, hogy „anya is nagyon gondol rád, amikor jól megöleled ezt a rongyit, érzem, amikor magadhoz szorítod.”
Érdemes reggel elmondani, hogy anya mit fog csinálni aznap, és mindig gondol a gyermekre, és gyakran puszit is küld neki a munkahelyéről. Mondjuk el a gyermeknek, hogy mikor megyünk érte, viszont ne időpontot mondjuk, hanem eseményt, pl uzsonna után, ebéd után, stb. Délután pedig ossza meg a család egymással az élményeket. Ez a beszámoló történhet közösen, mint egy közös esti programként beépülhet a mindennapokba, ami mintaként szolgálhat majd a későbbiekben is, amikor nagyobb lesz a gyermek. Gyakran fordul elő, hogy a gyermek nem szívesen vagy nagyon szűkszavúan beszél az óvodában történtekről, ha így van, akkor hagyjunk neki időt, lehet, hogy akkor ered meg a nyelve, amikor mással foglalatoskodunk, vagy a lefekvés ideje van. Szakítsunk időt ekkor is arra, hogy meghallgassuk csemeténket.
A Retus nélkül másik bloggerének, Vikinek a kisfia Bécsben kezdi el az óvodát, magyarul már mondatokban beszél, németül viszont nem tud. A fentieken kívül mit tanácsolnál nekik?
Nem lesz probléma, hozzá fog szokni a helyzethez, esetleg több idő kell neki. Valószínűleg látja, hogy a környezet is idegen nyelvű, és lehet, hogy lesz más magyarul beszélő társa is, akivel összebarátkozhat.
Mindenképpen érdemes támogatni, figyelni, hogy hogyan veszi az akadályokat, mennyire bírja ezt a nagy váltást.
Nem kell megijedni, ha beszédben elkezd felcseréli szavakat, és német szavakat használ a magyar mondatba vagy kicsit megtorpan a beszéd fejlődésben. Iskolás korára az írás- és olvasástanulás során is érdemes majd figyelemmel követni, hogy mennyire sikerült elsajátítania az idegen nyelvet és képes-e azt megfelelően alkalmazni.
És végül mi az, ami tiltólistás, amit semmiképpen ne tegyen egy szülő, mert az csak megnehezíti a dolgot?
Ne bagatellizáljuk el a gyermek érzéseit, félelmeit, életkorának és képességeinek megfelelő elvárást támasszunk a gyermek elé. Próbáljuk megérteni félelmeit, érzéseit, és ne mondjuk azt neki, hogy de már te nagy vagy és emiatt nem félhetsz, nem sírhatsz. Nyugodtan el lehet azt is mondani, hogy anyának is rossz hogy nem lehetnek együtt, hogy el kell válniuk és sokat fog rá gondolni, így lesz könnyebb elviselni, hogy neki dolgoznia kell, a gyermeknek meg az óvodában kell lennie. Inkább vállaljuk fel a saját érzéseinket is, hiszen jobb azokat kimondani, mint hogy azzal szembesüljön a gyermek, hogy hiába mondja, mégsem talál megértésre, meghallgatásra.
Ilyen korban a felnőtt a biztos támasz, ezért kell a jó óvónő is, hiszen aznap ő veszi át ezt a szerepet, legyünk segítségére a gyermeknek, ne hárítsuk el az érzések megélését, kimondását.
0 comments:
Megjegyzés küldése