Egyszer volt, hol nem volt, az aupair-eken is túl,
volt egyszer egy édesanya, aki véletlenül sem púr.
Hét kis porontyával éldegélt honában
olykor boldogságban, máskor tébolydában.
(Az Apa hol volt, azt ne kérdezzétek!
Dolgozott, WoW-ozott vagy épp csak Wc-zett.)
A lényeg, hogy asszonyunk, az eszemadta,
küzdött nap mint nap, többnyire lemaradva.
A ház egész nap szaladt, ő meg utána,
néha már arra gondolt, beugrik a Dunába.
nála a dackorszak piszkosul eldurvult.
A játékait folyton hajigálta,
Nem is csoda, ha hatodikat jól fejen találta.
Az bömbölt is már rögtön, hisz megtanulta,
Rá csak akkor figyelnek, ha bőg megvadulva.
Kicsi még a szentem, most kezdte az ovit,
Minden nap kap ott egy vagy két kis kokit.
Az ötödik... na az nem normális,
Ül a sarokban naphosszat és halandzsázik.
Zseninek mondják, de fene se tudja,
Bármit mondasz neki, rögtön van riposztja.
A negyedik cuki, nincsen baj vele,
A fejét az első épp a tálba nyomja bele.
Mi lelte őket, senki meg nem mondja,
Hisz az anyja figyelmét a harmadik elvonja.
Házit írna éppen, fogja is a tollat,
Hanem a gekkojuk ekkor odatolat.
Dühében csapkodná a kisállat fejét,
Miközben a negyedik rá prüszköli a tejét.
Az anyja rászólna, de erről lekésett,
Hiszen a második máris odalépett.
Az elsővel együtt nevelnék a többit,
De a verésen kívül nem csinálnak semmit.
Meg kell itt őrülni, gondolja az anya,
Mert ettől már neki égnek áll a haja.
Nyitná is a száját, hogy leüvöltse,
mikor az ajtó csapódik mögötte.
Hazaért az ember, és az összes pulya
Elhallgat, aztán már rohan is oda.
Anya is lehiggad, mivel nincs már vita,
Különben is nem hiába lett neki hét fia.
