A gyermekáldás csodája, illetve gyermekszülés képessége elvitathatatlan a nőktől. Egy ici-pici emberpalántát hordozni kilenc hónapig, majd életet adni neki az egyik legfantasztikusabb élmény, amiben az embernek része lehet. Mindegy, hogy császárral születik, vagy természetes úton, egyik sem jobb, vagy könnyebb a másiknál. Az pedig, hogy ezután ez a pici élőlény tőlünk függ, a mi gondoskodásunktól, a mi törődésünktől, nagyon nagy felelősséggel ruház fel.
De mindezek ellenére azt gondolom, hogy nem csak rózsaszín habos-babos kaland az anyaság. Mert igenis vannak nehéz pillanatok, amikor jól jönne a segítség, mint gyerekkorunkban, ha nem tudtunk valamit, és jött anya, megfogta a kezünket, és együtt, szépen lassan megcsináltuk. Néha most is elkelne a segítő kéz. És itt nem arra gondolok, amikor "bezzeg" - elnek, vagy amikor megmondják a tutit, hogy miért nem így, vagy úgy csinálod, vagy az enyém már ilyen idősen, ilyen meg olyan volt. Hanem olyan segítségre, aki ott áll melletted, és nem ítél el, ha rosszul csinálod, fordítva tartod. Mert sokszor a segítség álcája mögött ez húzódik, az elítélés, a lesajnálás, a kárörvendés. Ez viszont rettenetesen káros, és ártalmas az anyákra. Mert akarva akaratlanul azt az érzetet erősítik bennük, hogy rosszul csinálnak valamit. Pedig nem!
Anyukák, senki sem csinálja rosszul! Egy valamit tartsatok észben! A gyereketek nem olvassa a szakirodalmat, nem tudja, mások hogy csinálják. Neki az lesz a legjobb, legszebb, legtökéletesebb ahogyan TE csinálod. Mert te vagy az anyukája, te vagy a mindene. Ő úgy fogja szeretni, ahogy megfogod, még ha kicsit esetlen, suta is a mozdulat eleinte. Neki a te hangod lesz a legszebb a világon amikor beszélsz, amikor énekelsz. Te fogod a legszebb autót, királylányt rajzolni, és a te tejbegrízed lesz neki a legfinomabb, még ha nem is tökéletes állagú. Éppen ebben rejlik a fantasztikussága, hogy nem kell senkinek sem megfelelni. Nem kapunk rá osztályzatot. Mégis valahogy ettől rettegünk mindannyian, egy nem létező ítélettől félünk. Nem kellene, hiszen nincs mitől félni.
DE! Mert mindig van egy de. Mindezek ellenére el kell ismerni, hogy mennyire kimerítő tud lenni ez a gondoskodás. Amikor csak anya jó mindenre. Hiába "lenne kéznél" apa, nagymama, nagypapa, csak anya tudja azt a kisautót jól gurítani, csak anya tud betenni az etetőszékbe, csak anya adhatja az ételt oda, csak anya törölheti meg a száját, csak anyával lehet kezet mosni, és ha anya nincs ott, akkor sírva kell keresni a lakásban. Ilyen helyzetben még a legtürelmesebb embernek is eljön az a pont, amikor azt mondja, imádom a gyermekem, de olyan jó lenne egy kis pihenés. Egy kis szabadságot kivenni. Nem sokat, néhány órácskát csak. Vekerdy mondta ki először azt, hogy a gyerekek "kiszívják a vérünket", és ezért szinte kötelesség néha "megszabadulni" tőlük azért, hogy utána egy kipihent, feltöltődött anyát kapjanak vissza. Mindenkinek sokkal jobb úgy, ha anya kipihent, nem pedig egy túlhajszolt, fáradt, idegbeteg zombi. Ebben a feltöltődésben nagyon sokat tudnak segíteni a családtagok, amennyiben elvan velük a pöttöm, vagy adott esetben az óvoda, bölcsőde, ha sikeresen beszokott a kis lurkó. Ha másképp nem megy, egy könyv olvasása, egy videó megnézése sokat lendíthet a dolgon, mert a lényeg annyi, hogy kicsit kiszakadjunk a napi rutinból.
Hiába tudja ezt az ember lánya, hiába érti meg a maradék ép eszével, mégis könnyű beleesni az önmarcangolás csapdájába, hiszen a legjobbat szeretné kicsi porontyának, de fáradtan, kialvatlanul, ingerülten nem tud az a cuki, türelmes, odaadó anya lenni, amilyen szeretne.
Szeretném leszögezni. Nem bűn fáradtnak, kimerültnek lenni, nem bűn pihenésre vágyni!
Attól, hogy anyák vagyunk, a világ legszebb hivatásával rendelkezünk, még mi is emberek vagyunk, mi is elfáradunk, mi is kimerülünk. Szánjatok magatokra időt anyák, mert ha ti rendben vagytok, a gyerkőc is rendben lesz. Ne féljetek segítséget kérni, és ha felajánlják, elfogadni.
0 comments:
Megjegyzés küldése