Ha röviden akarnék válaszolni a kérdésre, akkor azt mondanám, mert a kétévesek a nem alváshoz értenek a legjobban! Vagy mert túl világos van, vagy túl sötét, vagy szörnyek vannak a szobában, vagy ő maga hiszi magát szörnynek, és ez olyan halál vicces, hogy muszáj játszani. A kifogások sora végtelen, és egyén- valamint huncutságfüggő.
És lássuk be, egy 2-3 éves gyerekkel nem egyszerű konstruktív vitát folytatni, meg úgy általánosságban semmilyet. Hiába a rutin meg az évek, simán kifog rajtunk még akkor is, ha csak egy szót használ: NEM. Bármit ajánlasz neki, akármilyen módszerrel próbálod rávenni, annál nagyobb lesz benne az ellenállás. Így aztán egyet tehet az ember, kizárja a külső tényezőket, aztán ha az megvan, majdcsak győz az idő múlása és a fáradtság.
Nem akarom megmondani a frankót, mert nem vagyok szakértő, csak egy anya egy rosszul alvó kisfiúval. És arra gondoltam, összeszedem nektek azokat az okokat, amiket. bármilyen rutinos vagyok is, újra és újra figyelmen kívül hagyok, aztán meg csodálkozom, hogy csak ennyi volt a megoldás. Többnyire azért, mert mivel egyszer már beváltak és megoldottam őket, azt hiszem, többé nem jöhetnek elő. Pedig dehogynem.
Melege van vagy fázik
Azért ezt választottam elsőként, mert ezzel nekünk újra meg újra meggyűlik a bajunk. Hiába állítjuk be egyszer a hőfokot, és ahhoz igazítjuk a pizsamáját, jönnek-mennek az évszakok, és megint minden borul. Szóval igen, érdemes ezzel próbálkozni. Például jobban betakarni, mint addig, vagy jobban beöltöztetni. Esetleg vékonyabban öltöztetni. Bennünket most négy heti nem alvás után hozott helyre az, hogy végre jobban felöltöztettem, mint azt előtte megszoktuk, pedig nagyon jól bírja a hideget, még télen sem visel harisnyát, mert teljesen beleizzad, mégis gondunk van ezzel. Szóval érdemes kísérletezgetni.
Fél, szorong, bántja valami
Ebben a korban nyitnak a gyerekek egymás felé, illetve sokaknak ekkor indul az ovi vagy a bölcsi. Új helyzetek, új szabályok, és hirtelen már nem is csak körülötte forog a világ. Ez még egy felnőtt számára sem egyszerű helyzet, nemhogy egy ilyen kicsinek.
Nem is beszélve arról, ha bántják, akár szóval, akár tettel, esetleg közönnyel. Mi mindbe belefutottunk nemrég, és bizony heteken át nem aludtunk. Ha csak megmoccantam, miután elaludt, már kapaszkodott belém, álmában sírt, aztán meg 30 percenként ébresztett sikítva. Rengeteget beszéltem vele erről a helyzetről, semmit nem ért. Mire rátaláltam arra a módszerre, ami végre bevált. NEKÜNK, és ez a kulcsszó. Mert ahány gyerek, annyiféle módszer. Érdemes szakkönyveket bújni, gyermekpszichológusok cikkeit olvasni és más anyákat meghallgatni, aztán kísérletezgetni.
Szóval nekünk az vált be, hogy olyan gyerekek és felnőttek közé vittem, akik szeretettel vették körül, este pedig, ahogyan azt már írtam, van egy kis rituálénk, amiben végigvesszük, milyen jó dolgok történtek velünk aznap, hogy hálával zárhassuk a napot, számba vettük azokat, akik szeretik őt. Mivel egy nagyon barátságos gyerekről van szó, aki könnyen teremt kapcsolatokat, szerencsére hosszú a lista. És végül, néhány nap után ez a módszer meghozta a gyümölcsét. Megnyugodott, és hurrá! Végre aludhattunk!
Nem volt eleget ölben
Az ember azt gondolná, idővel könnyebb lesz a gyerekkel. Ahogy az évei száma nő, úgy ő is egyre önállóbb lesz, és nem lesz annyit ölben. Kötődően neveltem eddig és továbbra is így szeretném, és ez bizony rengeteg öleléssel és puszival jár. De ha egész nap programunk van, a barátainkkal és a gyerekeikkel vagyunk, akkor a nagy pörgésben sokszor el se lehet kapni, hogy az ember egy kicsit megszeretgesse. Anyaként ez piszok nehéz, eleinte nem is értettem, de úgy voltam vele, hogy fiú, náluk ez a természetes, én lihegem túl. Jobb lesz, ha hozzászokok.
De aztán amint hazaértünk, azon nyomban bújt, ölelt, el sem engedett. És ez éjszakára is így maradt. Pedig külön alszunk, csak az altatás idejére maradok vele, aztán kiosonok a szobájából, ez 15 hónapos kora óta így van. De ilyenkor ez esélytelen, még álmában is szorongat, és igen... ébred, sokszor. Még akkor is, ha ott maradok mellette. Volt, hogy halálra rémített, amikor mellette aludtam és egyszer csak elkezdett sikítani: Aja, deje!
És hogy erre mi a megoldás, hogy megelőzzük az ilyen éjszakákat? Fogalmam sincs! Ha valakinek van bevált módszere erre, kérem, ossza meg velem is.
Izgatott
Anya szája néha eljár... És ilyenkor legszívesebben a falba verném a fejem. Soha, de soha nem szabad elmesélni lefekvésnél, ha valami érdekes dologra kerül sor másnap! Legalábbis nálunk tuti nem szabad. Napközben lehet róla beszélni, de este semmi szín alatt. Mert ébred, és ébred és ébred. És kérdez.. Indulunk? És hetvenhétszer is el kell neki mondani, hogy még nem. Még alszunk. Sötét van. Pihenjünk! Ezek mennek végtelenítve nálunk az ilyen éjszakákon.
Tavaly karácsonykor már addig fajult a helyzet, hogy már este felvitte a kismajmos hátizsákját megtömve játékokkal, és hajnalban a szobája ajtaja előtt állt pizsiben, hátán a táskája és szinte még félálomban magyarázta, hogy indulhatunk. És mindez azért, mert butus anya elfecsegte, hogy az angyalka a mamiékhoz is hoz ajándékot.
Nem fáradt el eléggé
Egész nap pörög, rohan, felfedez, ugrál, biciklizik, mégsem elég fáradt. Ilyesmi még nyáron is előfordul, de ilyenkor ősszel, amikor egy-egy eső miatt beszorulunk a házba, gyakoribb. Kitalálhatsz neki bármit, a mozgást semmi sem helyettesítheti. Azt hiszem, ezt nem kell ragozni, egyértelmű, valahogy meg kellene oldani, hogy idebenn is elfáradjon. Mi próbálkoztunk akadálypályával, amit maga épített meg, birkóztunk, fogtam a kezét és úgy ugrálhatott a kanapén, mint a trambulinon, de semmi eredménye... Ilyenkor lenyelem a békát, nem alszunk, ez van.
Beteg
Ez annyira egyértelmű, hogy a végére is hagytam. Ha beteg, vagy rengeteget alszik, vagy semmit. És igen, jobban örülök annak, ha aluszékony, mert egyrészt akkor gyógyul, másrészt nem nekem kell egész nap az ölemben fognom, vagy hurcolnom. Önző vagyok? Ebben az esetben vállalom.
De vannak olyan éjszakák is, amikor nem egyértelmű, hogy beteg, semmi tünete nincs, csak bujkál benne valami. Ezt előre nem látja az ember. Értelmetlennek tűnik, miért nem alszik, és jó esetben másnap ki is derül. Ezzel nem lehet mást csinálni, mint elfogadni, hogy nincs oka, csak ez van. Nem alszunk.
Mert csak
Ez a leggyakoribb. Oka nincs, csak ébredünk, ölelünk, bújunk, mert az jó! És ennyi. Ilyen éjszakákon mindig próbálom magam emlékeztetni arra, hogy egyszer ennek is vége szakad, és már nem kell neki az ölelésem, szóval élvezzük ki, amíg lehet! Mondjuk ez hajnali egykor, kettőkor, négykor és ötkor iszonyú nehéz, de szerencsére még méltatlankodni sincs olyankor erőm, örülök, ha öt percig nem mocorog és nekem is csurran-cseppen egy kis alvás.
Biztosan sok minden kimaradt még, ha van kedvetek osszátok meg velünk, mit hagytam ki! Addig is pedig kitartás minden sorstársamnak!
0 comments:
Megjegyzés küldése