Én is, mint a legtöbb anya, nyomon követem a gyermekem fejlődését. Utána nézek az interneten mennyi idősen mit kell tudnia. Így volt ez a mozgásfejlődéssel, és így van ez a beszéddel is. Szerencsére a fiam ebben a tekintetben a koránál fejlettebb, hiszen augusztusban töltötte a két évet, és gyönyörű hosszú mondatokban beszél. Ennek kapcsán úgy gondoltam, időről időre megosztom veletek azokat a cukiságokat, amiket mond, hátha más is olyan jókat derül majd rajta, mint mi.
Az első ilyen tulajdonképpen az első olyan érthető szava volt, amit mindenki megértett. Ha az "anya" – t nem számítom, akkor olyan 15 hónapos kora körül kezdett el beszélni. Az első szava pedig a "hát te?" volt. Valószínűleg azért, mert én így kérdeztem tőle, ha valahova elment a lakásban, és hirtelen nem találtam, vagy valamit csinált. Ebből aztán rengeteg cuki szituáció kerekedett. Például apukája akkor ért haza munkából, mikor mi a fürdőszobában pancsiztunk. Amikor hallotta apát belépni, fennhangon kikiáltott: Hát te? Ezen akkoriban jót derültünk.
A másik ilyen emlékezetes a költözéshez kapcsolódik. Még nem töltötte be a kettőt, és fogalmam sincs honnan szedte, de összerakta a következő mondatot, mi pedig szakadtunk a röhögéstől, mert "előadás" is járt hozzá. Így történt általában: mondott valami aranyosat, pl uzsi után menjünk sétálni, én mondtam erre, hogy rendben, menjünk. Erre felemelte mindkét kezét a magasba – Kivájó gondojat! – felkiáltással, majd kuncogós testtartással hozzátette: – Beszajok jajta az új jakásba! De ugyanezt eljátszottuk séta közben is, akkor is lendítette a karjait, aztán kuncogott, csak akkor az új lakást kicserélte utca sétára. (Beszajok jajata az utca-sétán!) Ezt durván egy hónapig csinálta, aztán egyik napról a másikra elhagyta. Pedig annyira édes volt.
A minap történt, hogy ketten voltunk otthon, mint általában. Ültünk egymással szemben, és a következő párbeszéd zajlott:
B: Menjünk utca-sétára!
Én: Menjünk. Hova szeretnél menni?
B: Menjünk villamossal!
Én: Rendben, menjünk villamossal! Hova szeretnél villamossal menni?
B: Floridsdorfba
Én: Oké, és mit csinálunk Floridsdorfban?
B: Mit tudom én!
De legalább az úti cél megvolt.
Eleinte nem tudta rendesen kimondani a zokni szót, ezért zonki lett. Ez olyannyira megtetszett nekünk, hogy azóta is így emlegetjük. Most, hogy már ki tudja rendesen is mondani, ő javít ki minket, hogy az igazából zokni! Hasonlóan voltunk az óvodával is. Ha úgy utaltunk rá, hogy ovi, akkor következetesen, minden alkalommal kijavított, hogy óvoda!
Mára ennyit hoztam nektek, de ha érdekel titeket, később hozok még néhány gyöngyszemet.
0 comments:
Megjegyzés küldése