A gyerek oviba megy – anya meg tönkre II. rész

Az első részben arról írtam, miért adják be sokan már egy illetve két évesen a gyereküket oviba. Ebben a részben az óvodaválasztás "szépségeiről" lesz szó, amit mi még kis költözéssel is fűszereztünk. Nehogy unalmas legyen.

Nem tudom, más anyukák hogyan választottak óvodát kis csemetéjüknek ebben a hatalmas városban. Akit én ismerek, és mi is az alapján választottunk, hogy hol van, mennyire van közel a lakáshoz. Mi még néztük azt is, hogy van-e udvara, mert szerintem az nagyon fontos. Itt nagyon sok belvárosi ovinak nincs udvara. Én is utálok napi 8 órát bezárva lenni, hát még egy óvodáskorú kisember. Ebből a szempontból szerencsénk volt, mivel külvárosi részen laktunk, és ott több udvaros óvoda is volt. Már csak el kellett dönteni, melyikbe szeretnénk beíratni. Ehhez google barátunkat hívtuk segítségül, és az ott található értékelések alapján választottunk. Tudom, ez így személytelenül hangzik, de ha volt is nyílt nap, arra nem tudtunk elmenni, illetve lecsúsztunk róla, így egyéb lehetőség híján más szülők értékítélete alapján döntöttünk.

Kezdjük az elején. Állami óvodába Bécsben a Magistrat 10  államigazgatási osztálynál lehet jelentkezni november-december hónapokban a következő tanévre. Tehát például 2021 szeptemberében induló óvodai tanévre csak 2020 november-december hónapokban van lehetőség jelentkezni. Bárki jelentkezhet, akinek olyan korú a gyereke, az elbírálásnál azonban szigorú feltételeknek kell megfelelni, mindent papírokkal, nyomtatványokkal igazolni, és egyáltalán nem biztos, hogy kap helyet az ember gyereke. Elég sokat csúsztunk mi is a jelentkezéssel, nem sokkal karácsony előtt sikerült jelentkezni, aggódtam is rendesen, hogy nincs-e túl későn. Magánóvodába, úgy tudom, magában az intézményben kell jelentkezni, és mint említettem gyakran évekkel korábban, mert nagyon hosszú a várólista.

Az óvodai jelentkezéssel párhuzamosan, illetve nem sokkal a kis prücsök születése után elindítottuk a lakáskeresési projektet is, hiszen egy kis lakásban éltünk, ami kettőnknek még jó volt, hármunknak eleinte praktikus, de később egyre kisebb és kényelmetlenebb lett. Lakás bérlési lehetőségekről és árakról egy egész posztot tudnék írni, talán egyszer írok is, egyelőre annyit erről, hogy regisztráltunk egy csomó helyre, és vártunk egy olyan ajánlatra, ami minden kívánságunknak megfelel. Lett több ajánlat, vissza is utasítottunk néhányat, és volt kívánság-projekt is, tudjátok, ami olyan etalon, az a: ó-mit-nem-adnék-ha-itt-lakhatnék is. De mindre várni kellett, és mi vártunk. Hol türelmesen, hol türelmetlenebbül, a kisember pedig nőtt. Aztán elérkezett a tavalyi év decembere, beadtuk az ovis jelentkezést, és újra vártunk. Mert itt is várni kellett, mivel márciusban küldik ki a válaszokat, akkor nyugodhat meg az ember, hogy van hely, vagy kezdhet főni a feje, ha nincs. Szóval addig körömrágás az ovi miatt, a lakás miatt, keresés a piacon, mert a hely egyre kisebb, de jó lenne a környéken maradni, mert már megszoktad, mert ismered, szereted, csak a lakás kicsi, meg az ovi is... Jó kis hónapok voltak azok. Lett néhány extra ősz hajszálam az amúgy sem kevés mellé. Aztán begyorsultak a dolgok.

Emlékszem otthon voltam a picurral, uncsi délután volt, március közepe. Kaptunk egy e-mailt az egyik cégtől, hogy lenne egy kiadó lakás. Megadták a paramétereket, alaprajzot, árat, és egy elérhetőséget. Az első reakcióm az: Úristen, ez marha jó! volt. Kábé a második is ez volt, néhány percig csak visítoztam, örömködtem, ugráltam, a gyerek meg csak nézett, hogy anyának vajon mi baja van. Hívtam is rögtön a kontaktot, leegyeztettem egy időpontot, amikor elmehetünk megnézni a lakást. A lényeg az, hogy elmentünk megnézni, tetszett, jeleztük a cégnek, hogy szeretnénk. Na itt azért volt egy kis csavar, mert nem csak nekünk ajánlották fel a lakást. Megint várni kellett a döntésre.

Közben megjött az ovis papír is, kaptuk helyet a kinézett oviban, aminek nagyon örültünk, szép nagy udvar, közelben játszótér, gyalog is elérhető, csendes. Ebben az esetben az a protokoll, hogy az ovival kell egy időpontot egyeztetni a beíratásra egy héten belül, különben elvész a lehetőség. Azonnal egyeztettünk, meg is volt az időpont.

Szerdai napon volt a beíratás, én pedig híven önmagamhoz egy egész oldalnyi jegyzettel mentem oda. Mit kell venni, mit lehet vinni, mi hogy működik. Én ilyen vagyok, szeretek előre megkérdezni mindent. Nagyon kedves volt a vezető, mindenre válaszolt, elbeszélgettünk, megmutatta a csoportot, ahova a kisfiam járni fog. Volt ott egy egy éves is, a többiek mind mentek nagyobb csoportokba. Összességében nagyon jó benyomást tett rám az ovi is, az óvónők is, így boldogan léptem ki a kapun azzal a tudattal, hogy jó helyen lesz a kis féltett kincsem.

Nyilván ott motoszkált bennünk a lakás-kérdés még. Hiszen megnéztük, jeleztük a cég felé, hogy szeretnénk, és még vártuk a döntést. De úgy voltunk vele, hogy mivel bizonytalan, emiatt nem hagyhatjuk elúszni az ovit, mert mi van ha...? Annyi sok mi van ha... van az ember életében, és néha csak napok, órák kellenének egy másik döntés meghozására, amit később baromi nehezen lehet megváltoztatni, vagy meg se lehet.

És másnap jött a válasz: megkaptuk a lakást. A város másik végében. Ott álltunk egy beíratott óvodással a város legdélebbi csücskében, és megkaptuk álmaink lakását a város legészakibb csücskében. És akkor elkezdtünk gondolkodni, én pedig szereztem még néhány ősz hajszálat.